Vita a 33 LHH kistérség fejlesztési programjáról
Az MNVH elnöksége felkért szakmai referensek, valamint az NFÜ főosztályvezetőjének előterjesztése alapján részletes vitákat folytatott, és a következő lényeges megállapításokat tette:
- Az elnökség egyhangúlag fejezte ki elismerését azért, hogy az NFÜ a leghátrányosabb helyzetű kistérségek részére külön fejlesztési programot indít. Szükségesnek látja azonban, hogy a program indulása előtt még korrekciókra legyen lehetőség, és a program egész futamideje alatt a folyamatos monitorozás mellett a folytonos szakmai korrekcióra is lehetőség nyíljon. (Csatári Bálint, Glatz Ferenc, Jakab István, Kovács Katalin, Ligetvári Ferenc)
- Az UMVP és a mostani LHH-programok között az összhang hiányzik. Az EU 2005. szeptember 28-i határozata az UMVP lehetséges korrekcióját helyezi kilátásba. Az első, 2009-ben, azaz két év után készítendő UMVP beszámoló szóljon arról is, hogy a jelen LHH-program hogyan viszonyul az ÚMVP-hez. (Glatz Ferenc)
- Javasolja az elnökség az egyes fejlesztési célok felülvizsgálatát. Elismerésre méltó, hogy a program differenciál. Mégis ajánlatosnak mutatkozik a fejlesztési célkitűzések összhangba hozása a helyi adottságokkal. Alacsony képzettségű, nyelveket nem ismerő közegben nem releváns a turizmus fejlesztése vagy akár a logisztikai-ökológiai szolgáltatás. (Horn Péter, Rechnitzer János, Kovács Katalin) Ezeket a szakmai korrekciókat ajánlatos a következő hetekben elvégezni.
- Szintén a következő hetekben kívánatos a 33 kistérség helyi vidékfejlesztési intézményeinek számbavétele. Biztosítani kell bevonásukat a program megvalósításába. A program végrehajtásában fog minősítést nyerni az eddigi vidékfejlesztési rendszer. A mérleg valószínűleg negatív lesz. Meghallgatta és méltányolta az elnökség, hogy az előkészítés során minden kistérségben hét alkalommal volt helyi konzultáció, s hogy azokon mintegy ötezer fő vett részt. Mégsem látja biztosítottnak, hogy a kistérségekben működő vidékfejlesztési intézmények (mindenekelőtt a Leader-csoportok, valamint a HVI-k) a program kidolgozásában és megvalósításában aktívan részt vesznek vagy részt fognak venni.
- Számba kell venni, hogy a térségben vannak-e a program végrehajtására fogható szereplők elegendő számban? Félő, hogy a magyar vidéki térségekben aktív szereplők, és így a magyar vidék nincs felkészülve, hogy ilyen gyorsan befogadja ezt a fejlesztést. A helyi humán kapacitást mozgósítani kell, és erre kistérségenként kell tervet kidolgozni. (Halmai Zsuzsa, Mikula Lajos) Számba kell venni a kistérségben éppen aktív vidékfejlesztői gyakorlatot, és az eddigi tapasztalatokat kell mozgósítani. (Balogh István) Kiemelt szerepet kaphatnak az eddig amúgy is kevés feladattal ellátott helyi vidékfejlesztési irodák.
- A most alakuló hálózat egyik első feladata legyen, hogy a 33 kistérségben megteremtse a programokat megtárgyaló, azok monitorozását segítő fórumokat. (Glatz Ferenc, Rátkai Melinda) A program szervezői igyekezzenek az adott kistérségben aktív vidékfejlesztői szakembergárdát a programhoz csoportosítani, találjanak azok itt „értelmes” elfoglaltságot. (Csatári Bálint)
- Javítani kell a program kommunikációját. Nem egyszerűen propagandáját, hanem községenkénti megtárgyalását. A jelenlévők több olyan, a 33 kistérségben található községet soroltak fel, ahol a helyiek a programról nem is tudtak. (Rátkai Melinda, Mikula Lajos) Igen sok múlik azon, hogy a kistérségben megtalálják a helyi karizmatikus egyszemélyi vezetőt. A programok helyi beágyazottsága és elfogadottsága a programok sikerének egyik fontos feltétele. Ezt sajnos alábecsüljük. (Csikai Miklós)
- Félő, hogy a kistérség legerősebb települése, a központ magához vonja a fejlesztési forrásokat, és térségi szintű fejlesztésekre már sort sem kerítenek. Így a pénz a kisváros településtípusának fejlesztésére fog szolgálni. (Rechnitzer János)
- Az elnökség tagjai javaslatokat fogalmaztak meg a fejlesztések szakmai célkitűzéséről.
a) Általában kevés a közlekedési projekt.
b) Hiányoznak a kistérségeken átnyúló, regionális fejlesztések szempontjai.
c) A projektek túlságosan az önkormányzatok hiányosan finanszírozott közszolgáltatásainak rendbe hozására irányulnak. (Kovács Katalin, Rechnitzer János, Mikula Lajos, Ligetvári Ferenc)
- A programok kialakításában a helyi gazdasági szereplők kis mértékben vettek részt. Szükségesnek látszik a gazdasági szereplőket, vállalkozókat az alakuló hálózat fórumain megszólaltatni.
- Kívánatos a térségben mozgásban lévő mindenféle fejlesztést, párhuzamos beruházást, működési forrást, támogatást összegyűjteni, és egymásra hatásukban, szinergiájukban folyamatosan elemezni. (Glatz Ferenc, Mikula Lajos, Kovács Katalin) Ezt az LHH kistérségek fejlesztési programjairól tartandó hálózati fórumokon meg kell kezdeni.
- Az LHH-programokról tartandó hálózati fórumokon tisztázódjanak a térségekben működő vidékfejlesztési intézmények párhuzamosságai – az indokolt és felesleges párhuzamosságok –, és tisztázódjanak az európai uniós, valamint a nemzeti költségvetésből származó fejlesztések céljainak különbözőségei is.
- Szükségesnek látszik, hogy a jelen előterjesztést követően, annak módszertani-tapasztalatai alapján is az elnökség tűzze napirendre a másik kiemelt „területfejlesztési” programot, a Pólus-programot. (Szaló Péter)
- Az elnökség Jakab István és az elnök javaslatára munkabizottságot küldött ki, amely az elhangzott javaslatokat, valamint az anyag alapos megismeréséből származó saját észrevételeit összegzi. Az elnökség ezután foglaljon állást a program indításával kapcsolatban, és terjessze azt a kormány elé.
|
|
|